Induljunk el a kályhától, honnan gyökeredzik az EU gazdasági problémája? Egyre több neves szakember azt állítja, hogy a világ és azon belül kiváltképp az Európai Monetáris Unió a válságot megelőző időszakban nem foglalkozott kellő körültekintéssel, és megfontoltsággal a globális egyensúlytalanság (Global Imbalance) kérdésével, és ezért tartunk ott ahol.
Ugye a “Global Imbalance” azt mutatja, hogy a világban szuficittel és deficittel működő országai között nincs meg az a fajta egyensúly, amely a fenntartható növekedést szolgálja, vagyis a mérleg felborult. A világgazdaság szintjén ennek egy közel 0 végösszegű játéknak kellene lennie, vagyis éppen annyi deficitnek kell lennie, mint amennyi szuficitnek. Abban a pillanatban, amikor a gazdaság szereplői megkérdőjelezik egy ország gazdaságának fenntarthatóságát, különös tekintettel a külföldi számláira vonatkozóan, onnantól kezdve indul a gyűrűző probléma. Ehhez értünk el most, ez okozza a világgazdaság problémáját. Ennek az egyensúlytalanságnak kellene egy globális de legalábbis egy európai koordinációját megalkotni, és az egyensúlytalanság mértékét folyamatosan visszaszorítani, csúnya szóval élve balanszírozni.
A probléma jelenleg ott van, hogy ha minden ország egyszerre kezdi el rendbe tenni a költségvetését, egyszerre akar egyensúlyt csinálni a saját határain belül, és kívül, mindenki egyszerre akar államadósságot csökkenteni, egyszerre akarja a tőkekövetelményeket a bankrendszerben megerősíteni, és akarja a likviditását erősíteni, ennek az lesz a következménye, hogy az egész világgazdasági rendszer egy megállíthatatlan lefelé menő spirálba kerül. Miért? Ahhoz, hogy ez érthetővé váljon, vegyünk egy kézzelfogható példát. Ha egy vállalkozás a termelési költségeit csökkenti, mondjuk ezen belül a munkabéreket csökkenti, vagy a munkavállalók létszámát csökkenti, de ugyanannyi terméket állít elő mint korábban, akkor „ceteris paribus” neki nő a profitja, és akkor azt mondhatjuk, hogy ő milyen frankó mert mennyivel hatékonyabb, mint a másik konkurens vállalkozás. Azonban, ha minden cég egyszerre, és párhuzamosan hajtja végre ezeket a lépéseket, akkor a végén eljutunk oda, hogy nem lesz fogyasztó, aki a terméket megvegye. Ugyan ez a hatásmechanizmus érzékelhető, a globális egyensúlytalanság esetében is. Vagyis ha a különböző nemzetgazdaságok egyszerre hajtják végre a regulációs folyamataikat, tehát egyszerre akarnak likviditást növelni, hiányt csökkenteni, államadóságot csökkenteni és a többi, akkor ebből az fog következni, hogy nem csak Görögország fogja bedobni a törölközőt hanem még másik három, hiszen nem fog tudni hova exportálni. Ha a konkrét német példát vesszük alapul, vagyis ha Németország 2016-tól a német alkotmánynak megfelelően megvalósítja a lényegében egyensúlyi költségvetést, akkor azt nagy valószínűséggel csak úgy valósíthatja meg, hogy a mai 3%-os folyó fizetési mérlegét többlet helyet egy 6%-os folyó fizetési mérleg többletet produkál. Kérdés az, hogy melyik ország fogja ezt a másik oldalon ellentételezni? Ahhoz hogy a német gazdaság nagyobb többletet tudjon felmutatni, valakinek ezt nagyobb hiánnyal kell ellensúlyoznia. Ki fog beállni a sorba Görögország, Spanyolország vagy Portugália? Szó sem lehet róla, hiszen ők éppen azért fenntarthatatlanok jelenleg, mert a külső egyensúlyúk felborult, vagyis nem a költségvetésükkel van/volt a probléma (kivéve a Görögök), és ebből adódik az, hogy az amúgy szuficites! spanyol gazdaságnak, miért van gazdasági nehézségei? Azért mert 10%-os a folyó fizetési mérleg hiánya, mert a lakosság korlátlan mértékben eladósodott! Ez itt a probléma.
Viszont ha őszinték akarunk lenni, akkor látjuk, hogy az a fajta egyensúlytalanság, amely kialakult csak egy központilag irányított rendszerrel, oldható meg, vagyis olybá tűnik, hogy az egységes monetáris politikán túl egy egységes/részben egységes fiskális politika jelentheti a kiutat, amelyre az Európa Unió fenntarthatósága miatt, mindenképp szükség van, ellenkező esetben az Európai Unió szétesése elkerülhetetlen.
Gézu
Ezen a blogon kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját. A hozzászólásokat nem szerkesztjük, azok automatikusan megjelennek a bejegyzés alatt.
A költségvetés Barack Obama elnök teljes politikáját kiválóan tükrözi. Ha nem is rekord, de mindenképpen magas, kb. 1000 milliárd dolláros hiányt terveztek (összehasonlításképpen: a magyar költségvetés főösszege 75 milliárd dollár), és ahelyett, hogy a hiányt csökkentenék, további pénzeket 
Jelenleg ő tűnik a legesélyesebb elnökaspiránsnak, így könnyen meglehet, hogy az USA-t először fogja mormon vezetni (valószínűleg ez a mormon térítők számának növekedését is jelenti majd – a 
Sokan a texasi Ron Pault is esélyes jelöltként tartják számon, és ő maga is komolyan veszi a megmérettetést. Kampányának középpontjában az a gondolat áll, hogy az USA foglalkozzon önmagával, a világ többi része pedig boldoguljon maga. Ennek megfelelően, ha az euró-válság áthúzódik 2013-ra vagy tovább, és úgy alakul, hogy Paul az elnök, nem sok finanszírozásra számíthat a Vén Kontinens a tengerentúlról. Ami azonban nagyobb nehézséget okozhat: a NATO-t és annak misszióit ma nagyrészt az USA finanszírozza, amit ha Paul elkezd csökkenteni, a többi tagállamnak kell mélyebben a zsebébe nyúlnia (és a több pénzzel együtt több katonát is adnia).
A konzervatívok nagy kedvence – az biztos, hogy nem mindennapi jelenség a lassan védjegyévé váló mellényben. Társadalmi nézetei is maximálisan követik a puritán hagyományokat, és gazdaságpolitikáját is ehhez igazítaná. Talán 
