Ez most nagyon komoly

Hozzászólás

Megdöbbentő számomra, hogy sokan úgy szemlélik a gazdasági folyamatokat, mintha valami izgalmas show-műsort néznének a tévében. Pedig nem erről van szó: amit most látunk, az velünk történik, sőt, a gyerekeinkkel és az unokáinkkal történik. Ők még meg sem születtek, de már nyakig ülnek az adósságban. De ők legalább attól nem félnek, hogy viszi a bank a lakásukat.

Hajlamosak vagyunk úgy olvasgatni napközben az Indexet, mintha egy focimeccsről tudósítana. A különbség csak annyi, hogy az egyik esetben arra várunk, hogy Gera lője be a jobb-felsőbe; ma ugyanígy vártunk arra, hogy Bernanke bejelenti-e az amerikai kamatcsökkentést.

Talán azért is ilyen a hozzáállásunk, mert úgy látszik, nem sokat tehetünk a változásért. Főleg akkor, ha nincs frankhitelünk, úgy érezzük sokszor, hogy ez nem rólunk szól. A média által dobált számok józan ésszel felfoghatatlanok, és a hírek megfogalmazása is gyakran olyan, hogy azt hisszük, maga az újságíró sem érti, amit leír. Mint például ez az Indexről: “Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,05 százalékos erősödéssel 10.923,75 ponton állt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,33 százalékkal 2.412,67 pontra nőtt, míg az S&P 500-as mutató 1,61 százalékkal 1.137,52 pontra emelkedett.” Most komolyan, hány olyan ember van Magyarországon összesen, aki felfogta, mit írtak ide?

Ha van frankhitelünk, már most nagyot szívunk. Egy barátom három éve vett egy Mazdát 3,1 millióért, persze frankhitellel. Eddig 2,7 millió forintot fizetett be ezalatt a három év alatt. Múlt héten kapott egy levelet a banktól, hogy átsorolták magasabb kockázati kategóriába, tehát kamatfelárat számítanak fel, de AKCIÓ!!! – felajánlották, hogy ha egy összegben most előtörleszti a teljes maradék összeget, nem terhelik meg extra költséggel. Így már csak újabb 3 millió forintot kell kicsengetni… Azaz, összesen 5,7 millió forint egy 3,1 milliós értékű kocsira. És akkor neki csak a kocsijáról van szó, nem beszéltünk azokról, akiknek a hajléka múlik rajta.

És ha nincs frankhitelünk? Ha bedől a gazdaság, a munkánkat nem veszíthetjük el? A megtakarításaink nem értéktelenedhetnek el? Sajnos ez a kockázat benne van a mostani helyzetben. Remélem elkerüljük, de azért nem baj, ha szem előtt tartjuk ezt is, amikor a gazdasági híreket olvassuk, hallgatjuk vagy nézzük.

– Peti –

„Ezen a blogon kifejezésre jutó nézetek csakis az enyémek, és nem feltétlenül tükrözik munkaadóm álláspontját. A hozzászólásokat nem szerkesztjük, azok automatikusan megjelennek a bejegyzés alatt.”

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s